Az elmúlt évben egyre több olyan hír – és kommentek áradata – jött velem szembe a hírportálokon és a közösségi oldalakon, melyek azt kritizálták, hogy mennyire túlterheltek a fiatal diákok. Sok a tanóra, sokat kell otthon is tanulni, nem marad idejük semmire, fáradtak, stresszesek, kedvetlenek. Pszichológusok, gyermekpszichológusok, szakemberek is folyamatosan felhívják a figyelmet a túlterheltség veszélyére. Rossz az oktatási rendszer – nem kétség. De valóban csak ott kell keresnünk a hibát?

Úgy látom, egyre nagyobb a verseny a szülők között is, mellyel még jobban nyomasztják, terhelik a gyermekeket. Csak a saját környezetemben több meglepő esettel találkoztam. Nézzünk pár példát, mindjárt világos is lesz, hogy mire akarok kilyukadni:

• Zsuzsa fia alsós. A kötelező órák, iskolai feladatok mellett édesanya kívánságára még hetente több alkalommal jár néptáncra, úszni, németet tanulni és emellett zongoraórákat is vesz. Vagyis a kötelező programjain kívül még sok külön foglalkozást is szerveztek neki. Hiába tanul németet, úszást, éneket az iskolában is, hiába van mindennap testnevelés óra.
• Kati gyermeke épphogy elkezdte az iskolát. A kötelező feladatok, órák, szakkörök, rendezvények mellett jár néptáncra, csellózni, sakkozni, focizni. Sok fellépésen vesz részt. Bár kifejezetten jók az eredményei, minden szabad percében – még hétvégén is – nagymamája vagy édesanyja gyakoroltatja vele az írást, olvasást, helyesírást. Játszani, pihenni keveset tud.
• Klári lánya szintén alsós. Neki is több iskolán kívüli tennivalója akad minden héten: kézilabda, foci, néptánc hétköznapokon, valamint őt is fellépések és extra tanulás várja hétvégente.

Nem egyszerű ma szülőnek lenni, de gyermeknek sem. Nagyon sok szülő esik abba a hibába, hogy túlterheli saját gyerekét. Nem elég, hogy az iskolában egyre több mindent kell tanulni, sok elvárásnak kell megfelelni még a szülők felé is. Sokan versenyeznek, dicsekednek: az én gyerekem ezt is tudja, tud zenélni, kottát olvasni, jár énekkarba, jár táncolni, sportolni, sőt még fellépései is vannak, illetve a csapattal meccsei. Tökéletesen ír, olvas, számol, osztályelső és egyszerre több idegen nyelvet is tanul. Aztán csodálkozunk, ha hamarosan szomorúan közli, hogy már nem is szeret iskolába menni. Hiszen játszani, pihenni alig van alkalma. Csökken a családdal, szeretteikkel eltöltött minőségi idő. Ez persze kellemes is lehet néhány szülőnek, hiszen a munka, házimunka, ezer egyéb feladat mellett, a tanórákon és az iskolai feladatokon, rendezvényeken túl is több órára le lehet passzolni a gyereket olyan helyre, ahol még fejlesztik is – legalábbis reményeik szerint többszörösen hasznot húznak az egészen. De nem gondolnak a lelki tényezőkre. Nem figyelnek, mikor a gyerek azt mondja, nem szeret iskolába járni. „Ugyan már, hiszen minden gyerek ezt mondja!”. „Persze, mert ő csak játszani akarna mindig!” – halljuk a megdöbbentő szülői választ.

Szomorú az is, hogy ez a jelenség már nem csupán a kisiskolásoknál, de a még kisebbeknél – óvodás, bölcsődés gyereknél – is megjelent. Sokan minden napot telezsúfolnak foglalkozásokkal. Minél többet akarnak tanítani, mutatni a kicsiknek, folyamatosan fejleszteni őket. Elérni azt, hogy mindenben tökéletesek legyenek, sőt a legjobbak a környéken. Eközben az egész nap, az egész hét rohanás, rengeteg inger terheli őket. Járnak ringatóra, babatornára, úszásra, táncra, beszélgetős babaklubba, de baba angolra és jógára is. Ugyanakkor érthető az is, hogy az anyukák más felnőttek társaságára is vágynak, így szívesen mennek több ilyen babafoglalkozásra, ahol amellett, hogy ők beszélgethetnek, a babák is találkoznak velük hasonló, de idősebb és fiatalabb gyermekekkel is. De sajnos hallani azt is, hogy folyamatosan versenyeznek. Kinek hány kiló, hány centi a gyereke, éppen mit tud, hány héttel előzte meg a fejlődésben a többi gyereket. (Erről itt is olvashatsz: Rivalizálás az anyák között.) Ezzel a folyamatos teljesítés- és megfeleléskényszerrel stresszelik mind magukat, mind a gyereküket, de még a környezetüket is.

Nem csak az iskola, nem csak az oktatási rendszer felelős a gyerekek mindennapjait megfelelővé tenni. Tegyünk mi is azért, hogy minél nyugodtabb, egészségesebb és boldogabb gyermekeink legyenek! Ne hajszoljuk bele felesleges versenyhelyzetekbe, ne terheljük túl őket! Hagyjuk játszani, hagyjuk pihenni is őket! A játék is lehet ugyanolyan jó fejlesztő, mint a sok különóra. Szervezzünk és szerezzünk élményeket is nekik a sok tanulnivaló mellé: kirándulás, családi együttlétek, stb. De ami a legfontosabb, figyeljük a visszajelzéseikre! Lássuk meg, hogy mikor nem bírják már tovább az extra feladatokat. Ne várjuk meg, hogy megutálják az egész iskolát, a tanévet a túl sok teher miatt.

(1. Kép: Leah Anne Thompson/iStockphoto. 2.kép forrása: http://www.collegesupportnw.com)